alkotó: Jean-Pierre Béthouart
A Versace ház illataival nem vagyok egyértelműen jó viszonyban, van egy-kettő amit kifejezetten jónak találok, a többit említésre méltónak sem. A The Dreamer valahol a kettő között van, vintage változata a maga nemében mestermunka (bár a végjátéka lehetett volna fantáziadúsabb), viszont bánatomra ezt is elrontották az IFRA korlátozások miatt.
Először is felmerült bennem, hogy mit is takar konkrétan a fougère kifejezés (igen volt némi zavar a fejemben, még ennyi éves parfümmániával a hátam mögött is, talán azért mert főként férfi illatokban használatos, és azokban nem merültem el elég mélyrehatóan).
Szóval ez egy igen régi, francia hagyományokon nyugvó recept. Az Osmothéque szerint a Fougère Royale volt az első ilyen típusú parfüm (Houbigant, 1882). Klasszikus értelemben azt az illatot sorolhatjuk ide, amelynek fejillatában levendula, alapillatában pedig moha, és/vagy kumarin van. Ez utóbbi összetevő egy szénaillatú kristályos vegyület, egy növényi anyagcseretermék, amely több mindenben előfordul, például a fahéjban, vagy jelen esetben a tonkababban.
Maga a fougère szó franciául azt jelenti páfrány, utalva az illatok jellegére, amelyek a páfrány élőhelyét idézik, párás, fülledt, sötét, nyirkos, zöldes mohás, fás hangulatot keltve.
Ennek következtében a fougere illatok egyéb hozzávalói is hasonló jellegűek, ha aromás fougere, akkor kap az alapgondolat még jó adag fűszer-, illetve gyógynövényt, ha orientális, akkor pedig valami gyantafélét, ámbrát, illetve egyéb orientális fűszerféléket, dohányt stb. (többnyire vetiver, geránium (muskátli), és bergamot is szerepel bennük)
A Dreamer annyira komplex alkotás, hogy egyes helyeken orientális-fougère, másutt aromás-fougère a besorolása, és szerkezetileg tulajdonképpen mindkettő teljesen helyénvaló az összetevőket megvizsgálva.
A The Dreamer véleményem szerint uniszex illat (ha szeretnétek ismerkedni vele mindenképp a régi változatát keressétek, ebben az univerzumos dobozban, az új sima csillagos égbolt alatt fut)
Nyitánya édeskés dohányvirág, levendula, egy kis szerecsendió, és egy érdekes kesernyés akkord, mintha egy narancs héját megreszelnénk, de ez pár pillanat alatt elillan. Körülbelül egy-két perc múlva a dohányvirág felerősödik, a háttérben megjelenik a muskátli jellegzetes illata, és a virágos jegyek annyiban kapnak teret, hogy a dohány és a tonkabab mellett jól érezhetőek, de konkrétan beazonosítani nem tudnám őket (a muskátli kivételével).
Édeskés, kissé kesernyés, fűszeres kompozíció, amelynek fanyarságát majd a cédrus fokozza a leszáradáskor. Ez minden édesség ellenére egyértelműen maszkulin vonás benne, férfi bőr úgy gondolom fel is erősíti ezt a tulajdonságát.
A teljes leszáradása édes dohány, és fűszeres díszítésű, kissé kesernyés kumarin (tonkabab). Ez utóbbiból a kevesebb több alapon egy (két) hajszállal kisebb mennyiség is elég lett volna, fűszernövényekből kicsit több, és akkor tökéletesnek nevezném, így egy erős négyes. Régi változatát kipróbálásra mindenképp ajánlom.
(fórumokon a Carner Barcelona Tardes illatához hasonlítják, amiben van némi igazság, a kissé túladagolt, tömény kumarin miatt, de a The Dreamer egy kevésbé édes, nem annyira egysíkú, és fojtó alkotás)
Illatjegyei
- levendula, mandarin, orvosi zsálya, szerecsendió
- szegfű, dohányvirág, rózsa, muskátli
- balzsamfenyő, tonkabab, vetiver, cédrus
kép: Valeriane Leblond
https://www.facebook.com/illatpiramis
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése